Hárs József közlése.
Az nem megoldás, hogy ketten bepréselődnek egy kis Balillába és a Lőver körút kanyarjában egymásra borulnak az árokba. Még akkor sem, ha a kormányt a nádszál vékony tervezőtárs, a „Stingli” fogja. Saját autó kell és úgy hajtani mondjuk a rokonokhoz Pozsonyon át Suránykára. De meg kell próbálkozni azzal is, hogy Bajaszentistván hazaballagó tehéntársadalmát kikerülve begurulni a négykerekűvel az előkert üveggömbös karói között, a lépcső elé, ahol az új kor csodája, a detektoros rádió cincogta a Duna vízállásjelentését. Az előbbi mint családi nyaralás, nagyon jól sikerült, az utóbbira nem lehetett büszke apánk. Végtelen hosszú volt az út keresztül a déli megyék poros falvain, szerencsénkre egyedül tette meg, s így nem kellett hallgatnunk szerelés közbeni cifra káromkodásait, mikor húsznál többször volt kénytelen a patkószögeket kihúzni a laposra ereszkedett kerekekből. Akkoriban sztrádákról még csak nem is álmodtak a szolgabírák. Az autó különben az osztrák hegyi utak szerpentinjeit jól bíró Steyr márkájú, nyitott nagy gép volt, felhúzható azt hiszem viaszkos vászon tetővel. Kiszolgálta Apám önálló vállalkozói éveit, sőt még egy kicsit tovább is. Azonban dicstelen véget ért: Egy borús napon a Lőver körút felső szakaszán, a Vöröskeresztes üdülőnél lángolni kezdett a motorháza, s tűzoltóautó vontatta be a haboltós csúfságot a javítóba. Nem is láttuk, nem is hallottunk róla többet.