Publikációk

Bérház a Lackner Kristóf-utcában

Magyar Építőművészet 1944. október
Magyar Építőművészet 1944. október
Bérház a Lackner Kristóf-utcában
Bérház a Lackner Kristóf-utcában
Szakál Ernő domborműve
Szakál Ernő domborműve

Hárs György: Csákányütés a Belvárosban

Soproni Szemle 1940. IV. évfolyam 2-3. szám
Soproni Szemle 1940. IV. évfolyam 2-3. szám
1. ábra: Helyszínrajz a Várkerület és Szentgyörgy-utca között nyitandó átjárás tervéhez
1. ábra: Helyszínrajz a Várkerület és Szentgyörgy-utca között nyitandó átjárás tervéhez
2. ábra: Nézet a Várkerületről
2. ábra: Nézet a Várkerületről
3. ábra: Nézet a várkerületi bejáróból
3. ábra: Nézet a várkerületi bejáróból
4. ábra: Nézet a Szentgyörgy-utca felől
4. ábra: Nézet a Szentgyörgy-utca felől

Sopron városának legrégibb része, a belváros, a Várkerület, Ógabona-tér, Petőfi-tér és Széchenyi-tér között terül el. A gótika, késői renaissance és főképpen a barokk korok építkezésének gazdag tárháza ez, mely méltán tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre a turisták, műtörténészek és a régi idők egyéb szerelmesei részéről. Az élet azonban elviharzott a régi idők ezen itthagyott maradványai fölött és a belváros házai a korszerű lakáskultúra szemszögéből mindinkább lejjebb süllyednek. A belváros sok háza levegőtlen, nedves, elhanyagolt épület és szűk, piszkos udvaraival az egészségügy mai követelményeinek nem felel meg. Ez és sok más körülmény időszerűvé teszik e városrész korszerűsítésének kérdését.

Ez a kérdés meríti ki a belváros problémáját, amely egyrészről a multak megbecsülésén alapuló műemlékmegőrzés, másrészről a korszerű lakásigények és egészségvédelem között mind a mai napig nem találta meg a megoldást.

A század elejei városrendező a belvároson áttörő utcát kívánt nyitni, hogy levegőt vigyen a túltömött házsorok közé és erre kijelölte a Várkerület 119. számú háztól (a mostani Molnár-drogériától) az evangélikus templom kertjén át vezető vonalat. A város meg is szerezte és telekkönyvileg biztosította is annak lehetőségét, hogy ennek az útvonalnak egy része, mégpedig a Várkerület és a Szentgyörgy-utca közötti rész megnyíljon és egyúttal be is épüljön.

A mostani nemzedék azonban ezzel a tervvel nem értett egyet. A megnyitást nem tartották célravezetőnek, mert egyrészt közlekedési érdek azt egyáltalán nem indokolta, másrészt az egységet bontotta volna meg az utcák vonalvezetésében és a Várkerület házsorában s így nem szolgálta volna a műemlékmegőrzés célját sem. Az utcanyitással kapcsolatos új beépítés, ha hozott volna is egészséges lakásokat, csak még jobban sűrítette volna az amúgy is túltengő háztömeget. Egy érv szólt még az utcanyitás ellen, az, hogy a régi középkori védőfal bástyás, lőréses alakjában e helyen még megvan; ha már ez ellen a lelketlen és meggondolatlan bontásokkal annyit vétkeztek, most, amikor semmi kényszerítő ok nem követeli, miért kerüljön újból csákány alá?

Legegyszerűbb, legkényelmesebb megoldásnak mutatkozott tehát, hagyni mindent a régiben, mint ahogy végeredményben történt is. De itt volt a lehetőség egy csomó régi, értéktelen és rossz épület lebontására, és ezen bontásokkal a belvárosi háztömeg némi fellazítására, itt volt a lehetőség a mainál egy jóval régibb Sopron megmutatására a várfal kiszabadításával, amit jelenleg máskép látni nem is lehet, csak bűzös olajraktárokon és sötét, olykor veszélyes udvari lépcsőházakon át való merész előretörés árán.

Ebben a gondolatkörben született meg Heimler Károly, Kamenszky Árpád és Schindler András barátaimmal való beszélgetések során az itt közölt terv. Az 1. ábra a helyszínrajzot mutatja. A nyitandó utca vonala eredményvonallal van jelölve, a bontandó épületek határa szaggatott vonallal, a régi, megmaradó részek területe a vonalkázott rész, a sötét pedig az új beépítés.

A terv szerint a Várkerület 119 a) és b) épületek között a várkerületi házsor töretlenségének megóvása mellett egy kosáríves, kapualjszerű bejáró készül. Az első emelet magasságában a két épület akadálytalanul közlekedhetik egymással (2. ábra). Ezen bejárón túl, amely üzletek nyitására is alkalmas lenne, az udvari részeket két falkerítés zárja el és azután jön az istállók és raktárak közül kiszabadított és helyreállított bástya a mögötte levő és a második védelmi vonalat alkotó épületek falainak és felépítményének bizonyos fokú rekonstrukciójával (3. ábra). A bástya, illetve várfal alatt gyalogátjárás részére alagút létesül, amely már a szentgyörgyutcai részre torkollik. Itt a Szentgyörgy-utca 13. számú ú. n. Kmetty-ház megmarad, tűzfala loggiás kiképzéssel nyer megtámasztást, amely szerkezeti szempontból is szükségesnek mutatkozik, az udvar pedig árkádos fedettfolyosóval és egy vasráccsal lenne a közterülettől elválasztva (4. ábra). Így érvényre jut a ház udvarkiképzése az ottani, most részben befalazott, de kiszabadítandó árkádokkal. A terv készítésekor a házról úgy tudtam, hogy valamikor Clarissa-zárda volt és így a bástyára nyíló, eredetinek látszó gótikus oromzat a kápolnarész kihangsúlyozására szolgált. Ezért gótikus apszist terveztem hozzá. Csatkai Endre dr. közben egy cikkben bebizonyította, hogy nem volt itt soha Clarissa-zárda. Tévedésem ellenére is fenntartom azonban elgondolásomat, mivel a gótikus apszis jól beleillik a keretbe.

A terv szerint a Szentgyörgy-utca 15. számú ház lebontásra kerül. Bár Csatkai Endre dr. állítása szerint a ház históriája igen ékes és renaissance kapuja is igen érdekes, nem lehetett irgalmazni neki. Dísztelen külsejét és piszkos, bűzös, patkányokkal teli udvarát senki se nélkülözné. A hátsó, várfalra néző részt tartanám csak meg belőle a jelenlegi udvari lépcső átépítésével a bástyára való feljárat céljára, – A Szentgyörgy-utca 17. számú ház fele is lebontásra kerülne. Az udvar alacsony kerítést és gyepesítést kapna, közepébe tenném a jelenleg a Városligeti-út elején elhelyezett bájos barokk Mária-oszlopot, mely az újszerű villakörnyezetben végérvényesen rosszul érzi magát. Az épületnek a bástyára néző részét pedig, amely legjobban megtartotta középkori jellegét, a jobb tálalás kedvéért őrtoronynak képezném ki. Lehet, hogy ez hamisítás, meg is szóltak érte, de a budavári koronázó templom tornya is hamisítás és mégis jó, a kőszegi hősök tornya is hamisítás és ez is jó, hogy ne mondjam, igen jó. És van még egy egész csomó ilyen jó hamisítás, aminek hamisított voltát még a legorthodoxabb műtörténészek is megbocsátják azért, mert jók. – Mert nem lehet eltekinteni attól, hogy amit megmutatunk, azt tetszetős keretben tálaljuk. Félig lebontott romfalakért csak rajongó régészek és a baglyok lelkesednek, az átlagembernek és az építésznek ellenben a képzelet is kell, hogy milyen is volt, vagy hogy milyen is lehetett valamikor régen, avagy hogy miképen is képzelték el azt a régiek, ha nem is volt módjuk ugyanúgy meg is csinálni. Az átlagember és az építész pártján állva csináltam az eredeti lőrések fölé az eredeti falra a költött őrtornyot, amit azonban a régiek is pont úgy odaépíthettek volna. Semmi esetre se lehet bizonyítani, hogy nem volt ott, vagy nem volt meg valahol máshol a soproni falakon.

Nem állítjuk mindezzel, hogy ez a terv az egyedüli üdvözítő és egyedüli hibátlan. Készséggel átadjuk a pálmát annak, aki jobbat tud, sőt, ha módunk és lehetőségünk volna a feladatba jobban belemélyedni, könnyen lehetséges, hogy eltérnénk e megoldás részleteitől, – de azt meggyőződéssel állítjuk, hogy ez az elgondolás alapjában véve helyes.

Mert eszerint a természetes fejlődésalkotta utcarendszernek semmiesetre sem esnék bántódása. Egy csomó ócska és haszontalan épület azonban eltűnhetne, utat engedve a forgalomnak, a szabad levegőnek és a virágoknak, és meg tudnánk mutatni városunk ősi történetéből egy bokrétára való, eddig még nem látott szépséget az egészséges és gyógyító csákányütések nyomán.